2013. január 4., péntek

Viszlát, 2012!

Miután már mindenki megírta a szokásos, év eleji évértékelőjét, lassan én is észbe kapok. Visszatekintve fogalmam nincs, hová tűnt 2012, nekem kb olyan, mint ha semmi nem történt volna. Persze a valóságban a geometrikus kollekciót is tavasszal kezdtem el csinálni, ami azért elég erősen meghatározta az évemet. :)

Kezdhetném megint azzal, hogy megfogadom, hogy rendszeresen fogok blogolni - már csak azért is, mert rendszeres blogolás híján végképp nagyon nehéz részletes évértékelőt írni... :] Viszont a biztonság kedvéért inkább maradjunk annyiban, hogy idén is megpróbálok gyakrabban írni. Ugorjunk inkább. ;)

Ezt az évet (mmint az előzőt :) már teljesen Berlinben töltöttem. Valamikor március táján kezdtem dolgozni egy ottani ötvösműhelyben, mint igazi ötvös. ;) Ez azért is volt számomra nagy élmény, mert ugyan megvan az ötvös végzettségem, itthon nem sikerült a szakmámban elhelyezkednem gyakorlat híján. Kint pedig szimplán úgy, hogy elküldtem az önéletrajzom, elmentem egy interjúra, majd egész nap válogatott feladatokat csináltam egy próbamunka keretein belül, végül felvettek. Ez a munka végül nyár végéig tartott, és arra mindenképpen jó volt, hogy legyen némi gyakorlatom, és hogy hosszasan gondolkozzak arról, akarok-e főállásban ötvös lenni, avagy sem.

Az év eleje és a tavasz a háttérben komoly munkával folyt. Egy nagyon kedves (és profi) ismerősömmel elkezdtünk dolgozni a marketingtervemen, ami számomra meglepően nagy kihívást jelentett. Melyik kollekció, miért készült, hogy áll - egy rakás olyan kérdésre kellett megtalálnom a választ, amiről addig azt hittem, hogy tudom. Azt hiszem, ennek köszönhető, hogy a korábbi kollekciókat be tudtam tenni a fiókba, és csak az akkor formálódó geometrikus ékszerekre tudtam koncentrálni.
Szóval ha valakinek marketing témában segítségre lenne szüksége, keresse Erdős Szilvesztert (mailben szívesen adok elérhetőséget :).


A blogot visszanézve a geometrikus ékszereket már februárban el kezdtem tervezni, majd a különböző változatai lassan ténylegesen alakot is öltöttek. Hosszú idő óta erre a kollekcióra érzem azt, hogy megvan benne az a változatosság, ami miatt nem tudom megunni, mégis egységes az egész.


Valamikor tavasszal kezdtük el vásározni a Mauerparkban, ami egészen novemberig tartott. Berlinben eléggé megnehezíti a szabadtéri vásározást a változékony időjárás, így voltak emlékezetes, meglehetősen vizesre sikerült vásárok is... :) Nyáron minőségi fejlődésen ment keresztül a Theia Design: lett végre egy könnyen hordozható 1 méteres asztalom, ami a korábbi, 60 cm-eshez képest új távlatokat nyitott meg. ;)

Szintén tavasszal még volt némi szenvedés a Theia/Micca nevekkel is, végül megszüntettem a Micca Design-t, visszatértem a régi Theia-hoz, lett egy .net-es domain is hozzá, hurrá.


Nyáron újabb komoly fejlődést jelentett a Canon EOS 600D megvásárlása. <3 Ennek köszönhetően végre pillanatok alatt szuper fotókat tudtam készíteni az ékszerekről, így lassan visszatértem megint az Etsy-re is. Ahogy véget ért a szabadtéri vásározós időszak, a webshoppal is egyre többet kezdtem foglalkozni, majd megvilágosodtam, és elkezdtem kereső optimalizálni a boltot. ;)


A karácsony előtti időszak részben pont a webshop miatt elég rohanósra sikeredett, de azért még belefért egy kétnapos vásár a TrendMafia dizájnvásáron, illetve térdig érő hóban gázolva még megnéztünk pár másik dizájnvásárt, immáron csak látogatóként.


Év közben folytattam a kötést is, elkészült az első kötött kendőm, majd a sapka, amiatt konkrétan kötni kezdtem, és egy saját tervezésű nyakmelegítőt is csináltam az év folyamán. (Akinek van Ravelry account-ja, itt megnézheti a projekteket. :)

2012 a fentiek ellenére még is valahogy a várakozásról szólt. Így 2013-ra az elsődleges terv végre elindulni, és tényleg megvalósítani azokat a terveket, amiket már régóta ideje lenne, vagy éppen csak most körvonalazódnak.